Kedves Sporttársak!
Borongós, esős idő várta az idei keszegfogó horgászversenyünk nevezőit! Az egyesület elnöksége mindent megtett, a hét folyamán újabb komoly apróhal telepítésre került sor, de a folyamatosan váltakozó időjárási viszonyokon ez sajnos nem segített.
A kemény időjárás megrostálta a mezőnyt, így is 34 lelkes pecás vágott neki a 4 órás versenynek. A 3 kategória nevezői igazán kitettek magukért, lelkesen küzdöttek az időjárással és az apróhalak helyett bejelentkező pontyokkal. Jellemző a pontyok étvágyára, hogy volt versenyző, aki 9 db-ot is fogott a verseny időtartama alatt.
A fordulatos pecát,
izgalmas mérlegelés követte, ahol pár dekás különbségek döntöttek a helyezésekről.
Az eredményhirdetést ezúttal is egy finom ebéd
követte,s a már hagyományosnak tekinthető csülökpörköl ezúttal is jól esett a megfáradt horgászoknak.
Íme az eredmények:
Felnőtt:
- Bozsányi Dezső 1300g
- Kovács Ferenc 1220g
- Kovács Mihály 1140g
- ifj. Sályi Imre 840g
- Sályi Imre 600g
- Novűk József 580g
Rakós Botos versenyzők:
- Juhász László 2760g
- Pálinkás Imre 1840g
- Brana György 1500g
- Erdős Ervin 1140g
- Perlaki Péter 1120g
- Sárándi Zoltán 760g
Gyermek:
- Szabó Bence 360g
- Szondi Benjámin 140g
- Varga Sándor 100g
A helyezetteknek gratulálunk és mindenkinek köszönjük a részvételt és a biztatást!
Találkozunk a következő fordulóban!
Elnökség