Tisztelt Tagságunk,
Ezúton is tájékoztatjuk tagjainkat, hogy egyesületünk megkezdte a 2015.-ös évre vonatkozó állami és terülteti horgászengedélyek értékesítését. Az engedélyeket egyesületünk székhelyén a Horgászcentrum Horgászboltban (Tószeg Attila út 106.) vásárolhatják meg.
Továbbá nagyon fontos, hogy az állami horgászjegyhez kiadott állami fogási naplót a tárgyévet követő év február 28-ig annak a szervezetnek kötelező leadni, ahol az állami horgászjegyét a pecás kiváltotta vagy a következő évi állami horgászjegyét kiváltani szándékozik.
A fogási napló(ka)t az éves fogási adatok alapján, nyilvántartott halgazdálkodási vízterületenként és halfajonként összesítve kell leadni, beírva a horgászattal eltöltött napok számát is.
Az a horgász, aki a határnapot elmulasztja, vagy a leadott fogási naplót nem az előírások szerint összesíti, 2015-re az állami horgászjegyet a mindenkori díj kétszeresért vásárolhatja meg!
Felhívom a figyelmet, hogy az állami horgászjegyet nyilvántartó és kiadását engedélyező országos SZÁK programban a fogási napló leadását rögzítik. Ennek alapján a szabályt szegő horgász bárhol is váltja ki a következő évi állami horgászjegyet, nem bújhat ki a kétszeres díjfizetés alól.
A feldolgozott fogási naplókat rendszerezetten, öt évig meg kell őrizniük az egyesületeknek.
Bármilyen további kérdés esetén telefonon érdeklődhetnek Bedekovics Lászlónál +36309984744-es telefonszámon.
Elnökség